Szép Mezőkeresztesért

  1. február 22. napján megalakult a Mezőkeresztesi Városszépítő és Városfejlesztő Civil Társaság. Célul tűztük ki Mezőkeresztes város köztereinek megszépítését. Kezdeményezzük a város „zöldarculatának” fejlesztését, bővítését, fásítását, virágosítását, parkosítását, azért hogy egy élhetőbb város jöhessen létre.

Amennyiben egyetért céljainkkal és magáénak érzi, hogy Mezőkeresztes megszépüljön, illetve tanácsaival és ötleteivel segíteni tudja társaságunk munkáját, kérjük csatlakozzon, hogy együtt tegyünk városunk fejlődéséért!

Szeretettel várjuk következő ülésünkre, amely 2016. március 1-jén (kedden) 1600 órai kezdettel az IKSZT (Mezőkeresztes, Dózsa Gy. u. 16.) épületében kerül megrendezésre.

ÁRAMSZÜNETI ÉRTESÍTÉS 2016.03.03

ÁRAMSZÜNETI ÉRTESÍTÉS

Mezőkeresztes: Összekötő, Szegfű, Rózsa, Liliom, Úttörő utcák, Szabadság-tér végig, Nagymihályi út 1-27 és 2-44-ig, Petőfi út 12-26 és 13-33/A (bolt)-ig, Szentistváni út 10-46 és 13-35-ig, Béke út 1-22-ig, valamint az Általános Iskola, szennyvízátemelő (Liliom út)


Tisztelt Fogyasztóink!

Ezúton is értesítjük Önöket, hogy
2016.03.03-án 13.00 – 15.30-ig

 

Üzemzavar megelőzés miatt áramszünetet tervezünk

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy abban az esetben, ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, úgy – külön értesítés nélkül – visszakapcsolunk.


Megértésüket és türelmüket köszönjük.

 Eger 2016.02.10.

Név:  Lukács István

Beosztás:  Területfelelős

Szervezeti egység:  Egri régió

Cím:  3300 Eger

Vincellériskola út 26

3301 Eger, Pf. 17.

Tel. 36-53-64-95

Fax: 36-53-64-12

Hivatkozási szám.

Iktatószám: 4.21/  /2016

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2016.02.08.

Február 15-ig kérhető a NAV közreműködése

 

A NAV szja-bevallási ajánlatot készít, ha erre február 15-ig nyilatkozatban kéri az adózó. Azoknak tehát nem kell időt fordítani a bevallás kitöltésére, akik megfelelnek az egyszerűsített bevallás feltételeinek. Ezt a megoldást február 15-ig lehet kérni a 1553NY jelű nyomtatványon.

 

Elsősorban az kérheti az egyszerűsített bevallást, akinek 2015-ben olyan adóköteles jövedelme volt, amelyből munkáltató, kifizető adót, adóelőleget vont le. Ha valaki családi kedvezményt érvényesített, ingatlan adásvételből jutott jövedelemhez illetve egyszerűsített foglalkoztatásból szerzett bevételt, szintén élhet ezzel a lehetőséggel. Sőt, azok az egyéni vállalkozók is választhatják az egyszerűsített bevallást, akik tevékenységüket egész évben szüneteltették.

Nem választhatják azonban ezt a bevallási módot például az őstermelők (akiknek e tevékenységével összefüggésben adóköteles bevétele származott és nem tesznek nemleges nyilatkozatot), az egyéni vállalkozók, a külföldiek, valamint azok sem, akik árfolyamnyereségből vagy tartós befektetésből szereztek jövedelmet. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári támogatói adomány is kizáró ok.

A 1553NY-es nyilatkozat 2016. február 15-ig elküldhető postán vagy az Ügyfélkapun keresztül, avagy leadható személyesen is a NAV ügyfélszolgálatain.

Az egyszerűsített bevallást (1553E) a NAV a rendelkezésére álló adatok alapján elkészíti és legkésőbb 2016. április 30-ig megküldi a megadott postacímre vagy az elektronikus tárhelyre. Ha az adózó elfogadja az elkészített bevallást, nem kell semmit tenni, az az adózó által benyújtott bevallásnak minősül 2016. május 20-án.

Amennyiben a bevallás javításra, kiegészítésre szorul, akkor az aláírt – javított adatokkal kiegészített  – példányt 2016. május 20-ig kell visszajuttatni a hivatalhoz.

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága

 

MOBIL TOBORZÁS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN

MOBIL TOBORZÁS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN

 

„3. TOBORZÓ NAP”

Álláskeresőknek és érdeklődőknek

MEGHÍVÓ

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság

4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda
2016. február 17-én (szerdán) 09:00 órától 2 járásban

tartja tájékoztatóit a Magyar Honvédség szerződéses katonai szolgálatvállalási lehetőségeiről az álláskeresőknek és érdeklődőknek.

Az eseményeket támogatják és részvételükkel megtisztelik a települések polgármesterei.

Az eseményre tisztelettel meghívjuk a szerkesztőség munkatársait!

 

Mezőcsát járásban:

09:00-tól         Kultúrház

Hejőpapi, Jókai utca 48.

09:50-től         Sajtóidő

10:30-tól         ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár

Mezőcsát, Szent István utca 21.

11:20-től         Sajtóidő

12:30-tól         Közösségi Ház

Tiszakeszi, Községháza út 18.

13:25-től         Sajtóidő

14:30-tól         Tompa Mihály Közösségi Ház

Ároktő, Széchenyi utca 6.

15:20-tól         Sajtóidő

 

 

Mezőkövesd járásban:

09:00-tól         Közösségi Ház

Mezőkövesd, Szent László tér 24.

09:50-től         Sajtóidő

10:30-tól         Közösségi Ház

Bogács, Alkotmány út 5.

11:20-tól         Sajtóidő

12:00-től         IKSZT – Művelődési Ház

Mezőkeresztes, Dózsa György út 16.

12:50-től         Sajtóidő

13:30-tól         Polgármesteri Hivatal

Bükkábrány, II. András tér 1.

14:20-tól         Sajtóidő

 

 

Miskolc, 2016. február 12.

 

Részvételi szándékát kérem, 2016. február 16-ig jelezze a borsod.toborzo@regiment.hu e-mail címre