Kíméljük közösen vízbázisainkat!

Az időjárási előrejelzések alapján az elkövetkezendő napokban is marad a kánikula, ami azt jelenti, hogy napközben továbbra is 30 celsius feletti átlaghőmérséklet várható.

A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges, napi 2-4 liternyi folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan figyeljünk!

Az emberi szervezet számára a legoptimálisabb, ha tiszta vízzel hűsítjük magunkat, hiszen a szervezetnek azonnal rendelkezésére áll a megfelelő folyadék, ugyanakkor kíméli a májat, vesét és az emésztőrendszert, szinte azonnal kifejti jótékony hatását a keringésre, támogatja az agyat és a mentális képességet.

Folyadékszükségletünket egyenesen a vízcsapból is kielégíthetjük, ugyanis olcsóbb a palackozott italoknál, könnyen hozzáférhető és nem keletkezik műanyag hulladék sem. Mindezek mellett a gondosan őrzött ivóvízbázisainkból származó kiváló, rendszeresen ellenőrzött csapvíz tartalmazza a szervezet számára szükséges anyagokat, támogatja az ásványisó-pótlását, hiszen a szervezet számára könnyen feldolgozható és beépíthető nyomelemeket tartalmaz. Ilyen a kalcium, a magnézium, a kálium és a nátrium, melyek mellett megtalálható a klór, a vas, a cink, a foszfor, a fluor vagy a jód is.

A kánikulai napokban, hasonlóan, mint Európa más részein, az ÉRV. Zrt. szolgáltatási területén is megnövekedik a vízigény. Ilyenkor fokozottan javasolt a tudatos, fenntartható vízhasználat, a szolgáltatott víz ivóvíz célú felhasználása.

A Társaság arra kéri a Tisztelt Felhasználóit, hogy lehetőség szerint az elkövetkezendő napokban mellőzzék a medencék ivóvízzel való feltöltését, az autók ivóvízzel való mosását, a hosszabb időtartamú, nagy területen történő ivóvízzel való locsolást. Takarékoskodjunk az ivóvízzel!

Ezzel az átmeneti odafigyeléssel közösen kíméljük vízbázisainkat, óvjuk vízkészleteinket.

Együttműködésüket köszönjük!

ÉRV Zrt.

Megszakítás