Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

Tájékoztatom, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2013. november 25-én elindította az okostelefonokra, valamint táblagépekre kifejlesztett, országosan és ingyenesen elérhető veszélyhelyzeti tájékoztató rendszert. A rendszer megfelel a mai kor igényeinek, eljuttat minden olyan információt a felhasználókhoz, amelyek segítik az állampolgári öngondoskodást, és nem utolsósorban a használók a lehető leggyorsabban és hiteles forrásból értesülnek az ország egészét, vagy egy-egy adott területet érintő veszélyhelyzetről, káreseményről a nap 24 órájában.

A veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás (a továbbiakban: VÉSZ) segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak lakóhelyük, úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről. 2014. január elején elkészült az alkalmazás iOs operációs rendszerre optimalizált verziója, így a rendszer az Android, a Windows 8, Windows Phone és iOs operációs rendszereken mindenki számára elérhető, letölthető, akár a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi honlapjáról is. (www.katasztrofavedelem.hu)

Az alkalmazás segítségével háromfajta jelzés érkezik a felhasználókhoz: a kéken jelölt tájékoztatás, a sárga színkódú figyelmeztetés, valamint a piros színű riasztás. Mindenki maga dönti el, milyen földrajzi területről kíván információt kapni, milyen szintű jelzést szeretne fogadni, sőt, mindegyikhez külön hangjelzés is beállítható. A szöveges információ mellé térképes megjelenítés is társul. A VÉSZ – beállítástól függően – érzékeli, ha a felhasználó belép egy-egy olyan zónába, ahol valamilyen jelzés van érvényben és automatikusan megküldi a szóban forgó tájékoztatást, figyelmeztetést vagy riasztást. A VÉSZ-nek az is nagy előnye, hogy csekély adatforgalmat generál, a ma kapható mobilinternet-csomagokban lévő adatmennyiség elegendő hozzá.

A VÉSZ-t a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei kezelik és látják el tartalommal, a felhasználók így nem csupán a katasztrófavédelem jelentősebb, éppen zajló beavatkozásairól, de a forgalmasabb útvonalakat érintő közúti balesetekről és útviszonyokról, Magyarország aktuális időjárási körülményeiről, valamint a veszélyhelyzeteket érintő tudnivalókról és teendőkről is első kézből értesülhetnek.

Tiszaújváros, 2014. január 27.

Üdvözlettel:

Dócs Róbert tű. alezredes s.k.
Kirendeltség – vezető