SAJTÓKÖZLEMÉNY

2013. december 10.

Kibővítik a tornatermet, korszerűsítik az iskolát Mezőkeresztesen

December 12-én a munkaterület átadással elindulnak a munkálatok a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában. A közel 360 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében – többek között – megtörténik a tornaterem kibővítése, az iskola teljes területét érintő energetikai korszerűsítés és a sportudvar fejlesztése.

A térség egyik legnagyobb általános iskolája található Mezőkeresztesen, a mezőkövesdi kistérség második városi rangú településének iskolájaként meghatározó szerepe van az alapfokú oktatás biztosításában is.
Az intézménybe több mint 300 gyerek jár Mezőkeresztesről illetve több környékbeli községből. A több mint 3100 m-es, három részből álló épületegyüttes több ütemben készült el, a legrégebbi szárny 1964-ben épült, a legújabb pedig 2005-ben került átadásra.
Az átgondolt és rendszeres bővítések következtében elegendő számú tanterem áll rendelkezésre a minőségi és biztonságos oktatás biztosításához. Ezen felül informatika terem, hat szaktanterem, két fejlesztő szoba, könyvtár és nyelvi labor is található az épületben.
Ugyanakkor az épületegyüttes energetikai szempontból H besorolású, azaz rendkívűl energiapazarló, főleg a legrégebben elkészült „A” és „B” épület. Ezen felül teljeskörű komplex akadálymentesítés is szükségessé vált, mivel több mozgáskorlátozott gyerek is az iskola tanulója. A mindennapos testnevelés bevezetése óta a régi bitumenes, töredezett felületű, így balesetveszélyes külső bitumenes pálya és a kis méretű, rossz állapotban lévő tornaterem felújítása, bővítése is sürgetővé vált.
Ezen felül az alapvető bútorzat is rendkívűl elhasználódott, a tanulói székek, asztalok, iskolai táblák, ebédlő székek és asztalok közel 20 éve vannak használatban. A tornapadok, tornaszerek egy része ennél is régebbi, ezeket a ’80-as évek elején, közepén szerezték be.
A fokozódó igénybevétel miatt tehát több területen szükségessé vált a pedagógiai szempontból megalapozott, reális és célszerű fejlesztések megvalósítása.

Az önkormányzat a szükséges fejlesztések anyagi forrásának megszerzése érdekében pályázatot nyújtott be az „Oktatási intézmények fejlesztése” (ÉMOP-4.3.1/A-12) című felhívásra és közel 360 millió forintot nyert céljainak megvalósítására.
A napokban kezdődő kivitelezés során az iskola gyakorlatilag teljesen megújul: az iskola egész területén műanyagra cserélik a fém nyílászárókat, az „A” és „B” épület külső homlokzati hőszigetelést kap, továbbá mindhárom épületben új, korszerű, szabályozható radiátorokat szerelnek fel.
Az oktatási funkciót ellátó helyiségek ajtaját is kicserélik, megfelelő magasságba helyezik el a kapcsolókat, továbbá 5 tanteremben laminált padlót raknak le az elhasználódott burkolat helyett.
A meglévő nettó 12×24 méteres területű tornaterem bruttó 48,5×24,7 méteresre bővül: így több részre oszthatóvá válik, és szabványos méretű sportpálya alakítható ki.
A megújuló energia használatával költségtakarékosabbá tehető az üzemeltetés, a napkollektoros rendszer biztosítja a használati melegvizet és fűtésrásegítést végez.
A teljeskörű komplex akadálymentesítés keretében 3 liftet építenek be, szintenként akadálymentes mosdókat alakítanak ki, vezetősávot létesítenek, csúszásmentes burkolatot alakítanak ki. Az udvaron mozgáskorlátozott parkolót és rámpát alakítanak ki.
Eszközfejlesztés is szerepel a projektben: kicserélik az elhasználódott tantermi padokat, székeket, táblákat továbbá tornaórai készség-, képesség-, és mozgásfejlesztő eszközöket szereznek be.
Az iskola külső területe is megújul, hiszen rugalmas gumilapra (GALOPP) cserélik a régi bitumen burkolatot, ezen felül parkosítást, növénytelepítés és térburkolást is végeznek.
A kivitelezés tervezett befejezési dátuma 2014. július 18. A „Minőségi oktatás és mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtése a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskolában” című projekttel az ÉMOP 4.3.1/A-12 felhívásra sikeresen pályázva az önkormányzat 358.840. 935 Ft európai uniós támogatást kap a beruházás megvalósításához, amely a költségek 100%-át fedezi. A kedvezményezett Mezőkeresztes Város Önkormányzata.

Bővebb információ:
Vukovich Ákos kapcsolattartó
Telefon: 30/296-8854
E-mail: bvmedia@freemail.hu

There are no comments yet.

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.

Megszakítás